Sáfrán Zsófia

Pszichoterápia:

Dinamikusan orientált pszichoterápia bemutatása

Mi a pszichoterápia?

A pszichoterápia a változás útja. Lelki eredetű problémák kezelésére kialakított gyógyító módszer. Sok különböző megközelítés létezik. A dinamikusan orientált pszichoterápia célja beszélgetés, kapcsolatalakítás útján feltárni az emberben zajló folyamatokat, a szenvedést okozó, tünetet előidéző érzelmi konfliktusokat. Fókuszában az aktuális kiváltó hatások, a múltbeli források és a fenn tartó belső erők állnak. Ezek megértése által a kényszerítő erejük csökken, így szabadabban dönthetünk, újszerűen viszonyulhatunk önmagunkhoz és a másokhoz.

Online pszichoterápia

Hosszabb külföldi tartózkodás, vagy a személyes találkozást nehezitő élethelyzet esetén online is megoldható a pszichoterápia (Skype).

Mitől dinamikusan orientált ez a pszichoterápia?

Hátterében a Freudtól származó dinamikus modell áll. Eszerint az emberben egymással szembenálló erők működnek és a gondolatok, az érzések, a viselkedés ezekből az ütköző erőkből erednek. A helyzetet bonyolítja, hogy az ellentmondásos belső erők a tudatosság különböző szintjein működnek: néhányukról tudunk, másokra következtethetünk, és vannak teljesen rejtettek.

A pszichoterápia: szembenézés önmagunkkal

A lelki problémák hátterében elfogadhatatlan és fájdalmas érzések állnak, amik átélését kerüli az ember. Elhárító mechanizmusokkal (pl.nem vesz róla tudomást, másikban látja az okot, racionálisan megmagyarázza, reakcióképzéssel ellentétébe fordítja) védekezik ezekkel szemben az ember. Legtöbbjük a múltban jó stratégia, adaptív megoldás lehetett, de mostanra a tüneten keresztül több szenvedést okoz. Azért van szükség pszichoterápiára, mert ezeket az elhárító mechanizmusokat önkéntelenül, automatikusan használjuk. A pszichoterapeuta segít ezek felismerésében, és így eljuthatunk a belső konfliktusainkhoz. A pszichoterápia ezáltal szembenézés önmagunkkal, belső valóságvizsgálat.

Pszichoterápia: érzelmeink kerülőútjainak megértése

Lelki konfliktusok az elhárító mechanizmusokkal elhárulnak, de utat keresnek maguknak más formában. Az elhárított fájdalom, félelem és a harag tünetként mutatkozik meg. Szorongunk, magányosak és levertek vagyunk, túlterhelődünk, felborulnak a testi funkcióink. Tapasztalat, hogy érzelmi konfliktusainkat nem egy ok idézi elő, hanem ezek sorozata, belsővé vált kapcsolati mintázatok és hiányok.

Pszichoterápia: bennünk élő meghatározottságok átalakítása

Mindannyian kapcsolatokban növekedünk fel, és ezek a meghatározó kapcsolati mintázatok belsővé válnak. Bennünk él az, ahogy gyerekkori magunkat megéltük, bennünk él a másik, ahogy őt a kapcsolatban tapasztaltuk és a közöttünk kialakult érzelmek. Jelenlegi kapcsolatainkban felelevenednek, valamilyen formában meghatároznak minket és azt, ahogy a másikat látjuk. Az önmagunkról és a másikról bennünk élő kép a pszichoterápiás kapcsolatban is életre kel, megérthetővé válik. Érzelmileg átélt felismerések alakítják az önmagunkról és másokról való belső képünket. A pszichoterápia folyamatában átalakul az önészlelés és a jelentésadás eddig erősen determinált folyamata.

Pszichoterápia kapcsolatban történik

Az egyéni pszichoterápiában ketten vannak jelen: a páciens és a terapeuta. Kettőjük összehangolódásával kezdődik a kapcsolat. Előtérben van a bizalom-bizalmatlanság témaköre. Megjelennek a páciens jellegzetes, múltbeli kapcsolatok által meghatározott kapcsolódási mintázatai. Ezek észlelése, múltbeli összetevőinek feltárása a pszichoterápia szerves része. A terápiás kapcsolat a megértésen, érzelmi elfogadáson és tartalmazáson alapul. Így lehetővé teszi, hogy a korábbi fontos kapcsolatok -ezek hiányai, fájdalmas pontjai- átdolgozhatóak legyenek.

A pszichoterápia nem könnyű, nem gyors, de megéri

A többszörösen determinált, erősen meghatározó érzelmi és kapcsolati konfliktusok megértéséhez és átdolgozásához elhatározásra, kíváncsiságra, türelemre és bátorságra van szükség. A pszichoterápia felkavaró, érzelmileg megmozgató, sőt legtöbbször közelebb visz az igazi fájdalmainkhoz, indulatainkhoz és hiányainkhoz. De a szembenézésre, az önmagunkkal és az érzéseinkkel való találkozásra szükség van ahhoz, hogy a változás elindulhasson. Tapasztalat, hogy a visszatérő és kínzó lelki problémák többszöri átdolgozás mentén átadják a helyüket új, spontánabb és kreatívabb viszonyulásoknak. Érzelmileg kiegyensúlyozottabb kapcsolatot alakíthatunk ki magunkkal és másokkal.

Felhasznált irodalom:

I.D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia, Animula Kiadó

D.H. Malan: Egyéni dinamikus pszichoterápia, Bp.1989.

G.O. Gabbard: A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve, Lélekben Otthon Kiadó 2008

Mi a Monodráma?

A monodráma pszichodráma technikák alkalmazása egyéni terápiás helyzetben. Megtévesztő az elnevezés, mert a "mono" magányosságra utal, pedig a monodráma pszichoterapeutával való közös munkát jelent. Intenzív, magas hőfokú együtt alkotásnak is nevezhetném.

A monodráma működése 1: miként formálódik meg a belső világ a színpadon?

A monodráma megvalósítása egyéni terápiában két módon történhet: a metaperspektívikus asztalszínpadon folyó dramatikus játék kövekkel és kockákkal, és a szobaszínpadon megjelenő székekkel történő szomatopszichés pszichodráma. A monodrámában a játékostársakat tárgyak (kövek, székek) jelenítik meg. A páciens, aki a monodrámában mindig főszereplő (protagonista) az asztalon (asztalszínpadon) kövekkel, vagy a szoba egy kijelölt részén (szobaszínpadon) székekkel formálja meg belső világát, egy "lelki tájképet alakít ki". A kövek vagy a székek megjeleníthetnek bármit (személyeket, érzéseket, tárgyakat), mint pszichodrámában a szereplők. A kövek kiválasztása is beszédes (kicsi, sima, nagy, érdes) és az egymáshoz való arányuk, térbeli viszonyuk is sokat elárul az intrapszichés vagy interperszonális konfliktusról. A megformálás (a jelenet felállítása) révén a páciensben mérséklődik a problémával kapcsolatos tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzés.

A monodráma működése 2: hogyan válik élővé a belső világ a színpadon?

Az asztalszínpadon megalkotott belső kép azáltal válik élővé, hogy a páciens az ujját az adott kőre téve megfogalmazza a "szereplő" mondanivalóját, érzéseit és belső állapotát. Az összes szereplő (kő) megszólaltatásával érzelmileg telített jelenetek, konfliktusok elevenednek meg. Szerepcserék során kirajzolódik a konfliktus dinamikája. A duplázás során, amikor is a terapeuta fogalmazza meg egy szereplő érzését, a jelenethez tartozó, de nehezen átélhető és kimondható érzések jelennek meg. Növekedik az egymásra hangolódás, elmélyülés és az érzelmi bevonódás. Azáltal, hogy a terapeuta dupláz (belehelyezkedik a páciens szerepébe, és onnan fogalmaz meg érzéseket) és szerepcserékben is részt vesz (az asztalszínpadon lévő szereplők bármelyikének szerepét felveszi, eljátssza és beleéli magát) egyrészt a megelevenítést segíti, másrészt a különböző szerepekben átéltek, megtapasztaltak alapján "belülről" érzi át, érti meg a páciens belső világát. Szerepekben átéltekről szerepvisszajelzést ad, gazdagítva ezzel a páciens érzelmi és értelmi belátását.

A metaperspekívikus szimbolizáló asztalszínpadi megjelenítés (ami a pszichodrámában használatos tükör technika) által a páciens ránézhet a belső konfliktusára, felfedezheti ellentmondásait. Új, eddig nem tapasztalt összefüggésekre láthat rá, és ez hívja, aktiválja a változtatásra való törekvését. Ötletek, új megoldások merülnek fel, amik a jelenetben próbacselekvés révén kipróbálhatóak. Az átéltek gazdagítják a tapasztalatokat, formálják a megoldásokat.

Monodráma: megélő és megértő én együttműködése

A monodráma terápia folyamán a páciens alapvetően két szerepben van: egyrészt az asztalszínpadon megjelenő szereplők egyike, másrészt nézője saját lelki jeleneteinek, konfliktusainak, nehézségeinek. Érzelmileg átéli és rálát. Ez segít azokban a nehézségekben, amikor a probléma által keltett érzelmi viharok elsodorják a pácienst, blokkolják a megküzdését. A monodramatikus megjelenítés a színpadon formálja meg a problémát és az ehhez tartozó érzéseket, így a páciens megfelelő távolságot alakíthat ki ezektől, és teret kaphat benne a megfigyelő, megoldást kereső énje. A másik gyakori nehézség, hogy a páciens számára az érzelmektől való túlzott távolságtartás - pl. kizárólag elméleti megközelítés, túlságosan racionális magyarázat keresés, üresség - miatt akadályokba ütközik az érzelmi átélés. A monodráma terápia lehetővé teszi az érzelmek közelengedését, miközben a páciens újra és újra visszatérhet a számára biztonságos megfigyelő, értelmező szerepéhez. A monodráma az érzelmi szabályozás és a reflektív megértés eszköze.

Monodráma: ellentmondásos belső tendenciák kommunikációja

Gyakran tapasztalható nehézség, hogy ellenmondásosan érzünk egy helyzettel kapcsolatban: szeretem és gyűlölöm; szembeszegülnék, de félek; belevágnék, de bizonytalan vagyok. Ezek az ellentmondásos érzések belső konfliktust okoznak. A monodrámában az ellentmondó megélések, érzelmi-gondolati állapotok megalkothatóak kövek segítségével. Például a kiválasztható az "önmagamat elutasító, leértékelő" kő és a "önmagamat elfogadó, jónak tartó" kő. Dramatikusan áttekinthető ezek kialakulásának a folyamata. Láthatóvá tehető, hogy milyen hatások tartják fenn, mik erősítik, mik gyengítik ezeket. Tanulmányozható a különböző megélések egymáshoz való konfliktusos viszonya. Az egymást gyakran kizáró érzelmi-gondolati állapotok szóba állhatnak egymással, és egyezséget köthetnek.

A monodráma: alkotás

A monodrámának ugyanaz a célja, mint amit Moreno a pszichodrámával kapcsolatban leírt: az egyén élettörténetéből, családi és kulturális hatásokból eredő akadályok elhárításával kibontakoztassa a pszichológiai egészség és növekedés alapját képező természetes kreativitást és spontaneitást. A monodráma, ahogy a pszichodráma is, alkotási folyamat: a jelenet felépítése, a szerepek megformálása, belső tartalmak szimbolizálása, lélektani történések konkrét megfogalmazása. A monodráma együttalkotás is, amiben a páciens és a terapeuta egymásra hangolódva a lélektani színpadon megformálja a jelent, rekonstruálja a múltat és megalkotja a jövő.

Mi a Pszichodráma?

A Moreno által kidolgozott pszichodráma olyan csoport- pszichoterápiás eljárás, mely a belső lelki tartalmak, élmények, konfliktusok eljátszáson keresztüli megjelenítésére irányul. Konfliktusorientált, élményt nyújtó terápiás forma.

Pszichodráma a belső, lelki folyamatok külső megjelenítésére, megértésére és átdolgozására ad lehetőséget. Moreno (1959.In:Zeintlinger, 1991) megfogalmazásával "pszichodráma olyan módszer, mely a lélek valóságát cselekvéssel tárja fel."

A pszichodráma csoport tagjai cselekvésen keresztül elevenítenek, tárnak fel olyan helyzeteket (jelen, múlt, jövő), melyek érzelmileg fontosak vagy konfliktusokat hordoznak. Megjelenített szituációkban elősegíti a kimondatlan, rejtett gondolatok, fantáziák, vágyak és érzések kifejezését. A felidézett jelenet átélése képes az intrapszichés és interperszonális konfliktusokat megváltoztatni.

Mi a pszichodráma célja?

Petzold (1972.In: Zeintlinger,1991) szerint az eljátszás célja, hogy az érzelmi élmény, a raciolális belátás és a testileg végrehajtott akció együttesen "vitális evidencia" tapasztalattá sűrűsödjön, ami lehetővé teszi a változást. Moreno szerint a pszichodráma célja, hogy az egyén élettörténetéből, családi és kulturális hatásokból eredő akadályok elhárításával kibontakoztassa a pszichológiai egészség, és növekedés alapját képező természetes kreativitást és a spontaneitást. Starr (1977.In:Hudgins,199o) szerint a pszichodráma célja, a verbális terápiákban alkalmazott "kognitív belátással" szemben a "cselekvés belátása", melyben tudatossá válnak az eljátszott, átélt viselkedési és kapcsolati sémák. "Cselekvés belátása" révén újfajta észlelések, viszonyulások alakulhatnak ki, átszerveződhet az egyén belső világa.

Mik a pszichodráma jellegzetességei?

A pszichodráma különlegessége a "realitástöbblet", ami fantáziák, álmok játékban való megjelenítését foglalja magába. Ez lehetővé teszi élet láthatatlan dimenzióinak megformálását. "A pszichodramatikus megjelenítés szempontjából mindegy, hogy intrapszichikus vagy interperszonális problémáról van-e szó. A pszichodráma színpadán a belső élet és az álmok szimbolikus képei ugyanolyan reálisak, mint a mindennapi élet figurái, tehát terápiás tényezők, melyeknek saját, reális élete van" (Moreno,1949.In:Zeintlinger,1991.89.o.). A "realitástöbblet" révén újrastrukturálható a belső világ.

Pszichodráma lehetővé teszi, hogy az ember belemenjen maga és mások szerepébe: az lehessen, akit megjelenít. Felveszi a testtartását, átéli az érzelmeit, a többiekhez való viszonyát és az egész helyzetben elfoglalt helyét. A szerepekben (a magáéban és a másikéban) cselekedhet úgy, ahogy szokott és megértheti ennek érzelmi okait és gyökereit. Ezután szabadon cselekedhet máshogy: a belső igényei szerint, spontánul és kreativan.

Moreno (1959.In:Zeintlinger,1991)a pszichodráma hatóerejét a spontanaitás és kreativitás felszabadításában látta. A pszichodráma játékok folyamatában tudattalan összefüggések tudatossá válnak, átalakulnak viselkedések és viszonyulások. Intenzív tapasztalatokhoz jutnak a játékostársak (segéd-ének) és a nézők is.

Egy pszichodráma ülés felépítése

Minden pszichodráma ülés három szakaszból épül fel. Első a bemelegítés (warm up), amiben a kezdetben belsőleg inaktív csoportagok felmelegszenek, kapcsolatba kerülnek érzéseikkel. Az elmúlt ülés óta történtek megbeszélése mellett strukturált gyakorlatokat végez a csoport (pl. ilyen felmelegedési technikák az imagináció, az identifikációk és a kapcsolatok felvétele). A felmelegedési fázisnak három célja van: 1, a csoport aktivizálódjon; 2, kikristályosodjon egy téma; 3, a csoport tagjai érzelmileg bevonódjanak és egymáshoz kapcsolódjanak. E szakasz végére egy vagy több tagban feltámad a játék iránti vágy. Ők megjelölik azt a problémát, amit meg szeretnének jeleníteni és a csoport többi tagja kiválasztja ezek közül azt, amelyik érinti, hozzá aktuálisan a legközelebb áll.

Ezután következik a játék, melyben az egyik csoporttag (protagonista), aki elhatározta, hogy szeretne foglalkozni egy számára fontos problémával, és akit a csoport megválasztott rövid kezdő beszélgetés után felállítja azt a jelenetet, mely érzelmileg a leginkább érinti. A kezdő jelenet lehet egy közeli vagy távoli múlt konfliktus helyzete, vagy egy elképzelt szituáció, amelyben leképeződik a protagonista problémája. Ezután kezdődhet a jelenet felépítése. Az adott szituáció berendezése és az arra való visszaemlékezés önkéntelenül sodorja a játékost a testi, érzelmi, fantáziaszerű ráhangolódásra. A csoportból kiválasztott szereplők (segéd-ének) nemcsak személyek lehetnek, hanem állatok, tárgyak, érzések, szimbólumok és személyiségrészek is. Lényeges, hogy minden, ami ebben a helyzetben a protagonista külső és belső realitása szempontjából fontos megjelenítődjön a színen. Ekkor kezdődik a játék, amiben a protagonista a segéd-ének közreműködésével és a terapeuta vezetésével a problémáját eljátssza. Fontos, hogy a protagonista ne csak lefesse a helyzetet, hanem a lehető leginkább érzelmileg telitetten beleélje magát. Ez érvényes a többi szereplőre is. Így válik lehetővé, hogy a protagonista belső világának alakjaival, mozgatóival, akadályaival és belső ellentmondásaival találkozhasson. A játékban a vezető feladata, hogy a protagonista konfliktusának mélyebb rétegeihez, nem tudatos összefüggéseihez eljussanak. Ezért több egymáshoz érzelmileg kapcsolódó jeleneten keresztül egy korábbi (gyerekkori) meghatározó élményhez érkeznek el. Ennek intenzív újraélése idézi elő a katarzist, melyben múltbeli és jelen átélések nagy érzelmi hőfokon megtapasztalhatóak, és ezáltal szétválaszthatóak is lesznek. Ezután a korábbi (általában gyerekkori) helyzetből visszatérnek az eredeti problémát okozó jelenethez, melyhez az átéltek hatására a játékos másképp viszonyul. Játékban a protagonista újfajta viselkedéseket, megoldásokat próbálhat ki.

A drámában való megvalósítás a magatartás tartós megváltoztatásához vezethet. A játék akkor fejeződik be, ha a probléma megoldásához, vagy részmegoldásához eljutottak. Az elintézetlen konfliktusok egy későbbi játék témájává válhatnak. Végül a jelenetet lebontják, a protagonista kiveszi az általa adott szerepekből a segéd-éneket.

A pszichodráma harmadik szakasza a feldolgozás, amelyben a játékos fokozatosan újra visszakapcsolódik a csoportba. A játékot követő beszélgetésben (sharing) a csoport tagjai megoszthatják saját élményeiket, melyeket a játék felidézett bennük (szcenikus rezonancia). Ezalatt a játékos átélheti, hogy nincs egyedül a problémájával. A mellékszereplők ezután adnak visszajelzést a szerepeikből. A szerep feedback célja, hogy a választott szereplő szemszögéből írja le a helyzetet és ezáltal az értelmi feldolgozást segítse elő. Majd az identifikációs feedback-ek következnek, melyben a csoporttagok a játék egy általuk választott szereplőjével azonosulva adnak visszajelzést, melyben a protagonista, vagy valamelyik segéd-én rejtett érzéseit, vagy belső összefüggéseket fejeznek ki. Az identifikációs feedback másik célja, hogy a nézők megformálás által megfogalmazzák a játék figyelése alatt keletkezett feszültségeiket. A visszajelzések nem értelmezések vagy tanácsok, hanem szubjektív élménymódokat tükröznek. Előfordul, hogy a játék egyes csoporttagokat erősen megérint azáltal, hogy előhívja saját hasonló problémáikat. Ha van idő, akkor ezek eljátszására azonnal sor kerülhet. Több ülés után történhet folyamatanalízis, ami a csoport dinamikus összetevőit és a játékok egymásból következését elemzi jelentős értelmi belátást nyújtva.

Pszichodráma technikák

A pszichodráma technikák teszik lehetővé, hogy a játékos belső világa, rejtett vagy kifejezhetetlen érzései külsőleg láthatóakká váljanak.

Fontos technika a duplázás, melyben egy csoporttag vagy a vezető a protagonistához fizikailag kapcsolódva hangot ad a protagonista belső, kifejezetlen érzéseinek. A duplázás támogatást nyújthat a protagonistának a számára túlságosan nehéz realitással való szembesülésben. Előhívhat, kimondhatóvá tesz addig átélhetetlen érzéseket. A duplázás feltárja a protagonista belső állapotát. A duplázás az egymásra hangolódást, elmélyülést és a biztonságérzet kialakulását segíti.

A tükrözés olyan módszer, amiben a protagonista kívülről nézheti meg a konfliktushelyzetet, saját verbális és nonverbális viselkedését és azt, hogy hogyan hat ezzel másokra. Mint külső megfigyelő új megoldásokat vehet észre. Tükrözés által a reflektivitás és az én-másik elkülönítés fejlődik.

A szerepcserében a protagonista szerepet cserél azzal a szereplővel, akivel kapcsolatban áll, egyrészt, hogy az adott szerepet előjátsza, ebből kirajzolódik a segéd-én protagonista belső világában betöltött szerepe. Igy először megjelenítésre kerülnek a "szereplők", majd szerepcserék sora alatt kibontakozik a konfliktus. Szerepcsere lehetőséget nyújt a protagonistának, hogy a helyzetet és saját magát a másik szempontjából élhesse át (reciprok percepció). Komplementer szerepek megtestesítésével ismeretlen, lehasadt és projiciált személyiségrészek integrálódnak. Szerepcserék a beleérzőképességet is növelik. Lényegében annyi pszichodráma technika van, ahány vezető. Az alkalmazásuk aránya is változó.

Felhasznált irodalom:

Hudgins M.K. (1989) Experiencing the Self through Psychodrama and Gestalt Therapy in Anorexia Nervosa. In: Experiential Therapies for Eating Disorders, Ed.:Hornyak L.M.,Baker E.K., New York, The Guilford Press 234.-251.o.

Zeintlinger K.E.(1991) A pszichodráma-terápia tételeinek elemzése, pontosítása és újrafogalmazása J.L.Moreno után Bp. A HíD Családsegítô Központ, A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet, Caritas Hungarica és a Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichohygiénés Egyesületének kiadványa

Mérei F. (1976) A pszichodráma jelenségvilága In:Pszichodráma (1986) Szerk.:Komlósi P. Bp. Akadémiai Kiadó 23.-45.o.